Az engedélyezési tervek aktualizálása után, elkezdődhet az építkezés, amelynek befejeztével, megnyílik az út a szerb-magyar határnál a 3,5 tonnánál nehezebb járművek előtt is. A település fontos ...
Az Osztrák Néppárt (ÖVP) és a szociáldemokraták (SPÖ) pénteken tovább folytatták az egyeztetést, miután a NEOS liberális párt aznap meglepetésszerűen kilépett a koalíciós tárgyalásokról. „Eddig ...
Nem vagyunk egy alagútépítő nemzet, így nem csupán a kivitelező, hanem az összes projektszereplő számára óriási kihívás volt az M85-ösön létrejött alagútpár projektje. Az úttörő jellegű fejlesztésben ...
Több mint 40 milliárd forint áll rendelkezésére a 2025-ös költségvetésben a Magyar falu program folytatására – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteken a Tolna ...
Több mint negyvenmilliárd forint áll rendelkezésére a 2025-ös költségvetésben a Magyar Falu Program folytatására – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteken a Tolna ...
Az új esztendőben megtörtént, ami már régóta a levegőben lógott. Talán túlzás nélkül állítható, hogy Magyarország két legnagyképűbb figurája Havas Henrik és Magyar Péter. Így csak idő kérdése volt, ...
„Ez nem egy új rendszer, ez egy menekülő útvonal” – szólt a tavaly év eleji cikkünk címe, amelyben a magyar független filmek látványos – és sok esetvben kényszerű – megszaporodásáról írtunk. Azóta ez ...
Balkan Pop-Up koncert a belvárosi Café Zsivágóban ... valamint továbbra is havonta egy alkalommal a Sarjú banda táncházába várják a tizenéveseket. A magyar középpályást a kezdőbe várták, ehhez képest ...
Az év legkelendőbb modellje a Tesla Model Y volt, amelyből 19 058 darabot regisztráltak, így 5 százalékos piaci részesedést ért el. A teljes holland személyautó-piac 2024-ben 3 százalékkal bővült, ...
A 40. életévében járó szegedi kapus elmondta, számolja-e hányadik nagy tornája következik. A horvát-dán-norvég közös rendezésű világbajnokság csoportkörében, Varasdon január 15-én Észak-Macedónia, ...